Személyes // Bécs? Bécs!

by - 12/07/2016



Ismét Bécsben jártam, és ismét beleszerettem mint ahogyan már minden évben. A város mindig is a szívem csücskét képezte, az emberek ismét rettenetesen kedvesek voltak és hát megint igen kalandosra sikerült az utazás, szóval ha érdekel benneteket olvassatok tovább.




Reggel 5:00-kor indultunk mind az 55-en és kb. 11:00-ra érkezett meg a buszunk. Csodálatos idő volt, szerencsére nem esett. Az idegenvezetőnk már várt minket és a pici fülesek felhelyezése és beütemezése után kezdődhetett a városnézés. Igazából ez már számomra nem volt akkora hatalmas élmény mint a legutóbbi utam során két éve, mivel kb. mindent ismertem már ami nevezetességnek számított. Az operaház ismét lenyűgözött, a kastély valamint a Spanyol Lovasiskola is élmény volt, azonban számomra még is az idegenvezetést követő múzeumozás adta az egyik legnagyobb örömet. 
Nem vagyok  egy nagy múzeum kedvelő, de úgy gondolom, még mindig jobban kedvelem mint a korosztályom nagy része. Szívesen járok művészeti galériákba, tárlatokra, azonban a bécsi Natural History Museum most teljes mértékben felvillanyozott és lenyűgözött. 

A múzeum különlegessége, hogy a földtörténetet egészen a legelejétől egy kör alakú tárlaton mutatja meg. A kezdete egyből a Big Bang volt, ami fizika kedvelőként számomra hihetetlenül izgalmasnak mutatkozott ( a barátaim annyira nem élvezték ezt a részt ). Kipróbáltunk mindent ami mozgatható, interaktív vagy kicsit is vicces volt. Az egész képletekkel és idézetekkel volt tele, valamint egy hihetetlenül király részecskés játékot is játszottunk. (Ennek a lényege annyi volt, hogy a két részecskét össze kellett rúgni és aki előbb eltalálja a másikét, elérve ezzel a hatalmas robbanást, az nyer). Mondhatom arattam ebben a játékban.... Na jó nem



A tárlat további része egészen az ősemberektől a dínókon és meteoritokon át végig a mai napi emberig terjedt. Amit hihetetlenül vártam az a sokak által ismert Willendorfi Vénusz volt. Hát mit kell mondjak, csalódtam egy nagyot, ugyanis nem úgy néz ki ahogyan a történelem könyveink ábrázolják. Kb 10 centi nagy az egész, míg a könyvekben egy fél oldalnyi képet is betesznek... Azonban ez az értékén nem változtat.



Pumpáltam vulkánt, tekertem áramot, láttam különleges drágaköveket a világ minden tájáról. Számomra igazán nagy élmény volt! 


A múzeum után volt 2 óra szabad programunk is, a karácsonyi vásárban vett forraltbor után felkerekedtünk hát megkeresni a Mariahilfer strasse-t némi vásárolgatás szempontjából. Sajnos a korrektort (a jól ismert szivacsos maybelline) nem kaptam meg, nem találtam meg a Bershkás táskát sem, valamint a Forever 21 kínálatát sem találtam most túl izgalmasnak magamhoz. Sajnálattal de végül boldogan egy Butlers-be betévedve vettem egy eszméletlenül finom illatú fahéjas gyertyát, valamint a Starbucks gingerbread latte-jével a kezemben indultunk útnak...






A visszaúttal azonban voltak aprócska gondok. Nem találtuk a parlamentet, elővéve hát angoltudásunkat embereket kérdezgettünk. Készségesen segített mindenki, itt is köszönöm nekik! Csodálatosak voltak! Végül egy perccel a kihirdetett gyülekezési időpont előtt visszataláltunk.


Kalandosan, élményekkel telve telt el ez az adventi vásár is, hihetetlenül élveztem, jövőre ismét!

Laura

You May Also Like

0 megjegyzés