Személyes // H A N D S

by - 10/10/2017

Read the english version below

Nem túl hatásvadász vagy hangzatos ez a cím. Rengeteget rágódtam azon, vajon érdemes-e megosztani egy ilyen történetet, érdekelheti-e ez az olvasókat, netán csak sajnáltatásnak veszik? 

I know that this post's title is not really rotund. I was thinking a lot if this story is worth enough to post, if the readers are interested in  this topic. Or maybe they would think that I'm just complaining.

Hatalmas előrelépés volt nekem, hogy megosztottam magamról az allergiás fotómat, hiszen ezzel tiszta szívemből segíteni szerettem volna az embereknek, kicsi előrelátást hozni. Ha akkor nem jöttek a trollok talán most is megkímélnek. Elmesélem hát az én sztorimat, azaz a bőröndöt amit kicsi korom óta magammal cipelek. 

It was a big step for me to share my allergical picture before, because with that pic I truly wanted to help and warn people. If trolls doesn't come whit that post maybe today they won't come as well. I would like to tell my story, the stone which I'm carrying since my childhood. 
A kezeim. Lehet most így nézel egy nagyot, hogy miről beszél ez a lány? A tenyereim bizony olyan területek amik mindig felmerülnek akárhányszor csak megismerkedem egy új emberrel, kezet fogok valakivel vagy szimplán csak írok egy papírra. Állandóan nedvesek, igazából nem szeretem izzadtságnak hívni, hiszen ettől mindenkinek egy ápolatlan, higiéniátlan ember jut eszébe, plusz nem is izzadtság igazából. Ennek ellenére rengetegen bántottak már miatta, hiszen nem egy hétköznapi dolog látni egy lányt akinek cseppekben csepeg a víz a tenyeréről, aki kicsi kora óta kesztyűben rajzol, aki a papírt nem a kezével támasztja ki hanem a könyökével fogja, s amikor táncolok akkor is mindig megkérdezik, miért, mitől, hogyan.

My hands. Maybe you're watching and just thinking that what the hell is this girl talking about? My palms are the areas which are coming in conversations every time I meet with a new person, shaking hands or just writing on a paper front of people. They are wet all the time. Actually I don't really like to say that they're sweaty, because it's not sweat. I was bullied for a really long time, because it's not really a normal, everyday thing to see a girl whose palms are completely wet and tears are coming down on her palms. It's not really an everyday thing to see also a girl who's handwriting is terrible, who's writing in gloves and trying not to touch the paper since she started school. I'm dancing folkdance for 12years now but there are always questions when they're touching my hands. 

Ülj be egy kád forró vízbe. Ülj benne mondjuk negyed órát, látni fogod majd, hogy a  kezedet kiszívta, kiáztatta a víz. Barázdás, kicsit furcsa lesz. Nekem mindig ilyen a kezem, a körmeim pedig vékonyak emiatt. Azzal megtanultam együtt élni, hogy vizes, hogy a telefonom kijelzője rendszeresen koszos és azzal is, hogy a technika órák számomra kínszenvedések voltak, de a ráncosságán sokszor nem tudok túljutni.

Sit in a tub with really hot water. Sit there for 15 minutes and you will see that you're hands are became wrinkled. It's a strange feeling, isn't it? I always have my palms like that. My nails are so weak because of the wet. I learnt how to live with the fact that it's always wet, my phone's screen is always dirty and I learnt how to act on thecnical lessons... but the worst are the wrinkles. 


Az udvaron a kicsi, szőke Laura adj király katonát játszik. Óvodás vagy iskolás már nem emlékszem, de pontosan tudja, hogy utálja megfogni egy másik ember kezét. Pontosan tudja a reakciókat és a megannyi választ amivel már rongyosra járatta a száját. A mellettem álló kislány pedig annyit mondott, pfuj. Ennyi. Nem több, nem kevesebb, de undorodott volt. Ezt sohasem fogom elfelejteni.

Imagine a little, blond girl playing outside a game where she had to make a chain with other kids. I can't remember if it happened in kindergarten or primary school but I remember that this little, blond girl hated to touch anybody's hand. She knew exactly the way how people react when they realize that something is weird. The gir who was standing next to me just had disgusted face. That's all. Not so much, I know, but she was disgusted. I will never forget this. 

2010, technika óra. Iskolás voltam, amikor papír nyuszikat kellett csinálni színes lapból. Láttam a sok lányét, gyönyörű, színes nyuszikat csináltak. Az enyém egy roncshalmaz volt, hiszen elázott a papír, befogta a kezem és a kezem is befogta a nyuszit. Az én nyuszim barnás, zöldes árnyalatú volt, a papír virág szétázott, a ragasztó pedig nem ragasztott a nedvesség miatt, ezt sem fogom elfelejteni.

2010, techique lesson. I was in primary school when we had to make paper rabbits for Easter. I've seen all the ones that the other girls made. Those were beautiful, colorful rabbits. Mine was terrible, because the coloured paper got wet and stucked on my hand and also coloured the rabbit I made. My rabbit was brown with some green patches, the paper flower was wet also and the glue just doesn't work because of the wet.

Szintén 2010, a legmegrázóbb zongora hangversenyem. Imádtam játszani, nem ment rosszul. A mai napig úgy ülök le, hogy nem, ilyen nem fog megtörténni ismét. Nem szerettem a túlzottan gyors darabokat, hiszen ott nagyobb volt az esély, hogy lecsúszik a billentyűről az ujjam. Megtörtént, a nagyközönség előtt elrontottam, lecsúsztak az ujjaim a zongoráról, összeakadtak, eláztattam., elsírtam magam.
Sohasem fogom elfelejteni azt, amit akkor éreztem amikor egy zsebkendővel letöröltem a zongorát. 

It's 2010 again, I had the worst piano concert in my life. I loved to play and I was good in it. I didn't like to play really fast songs because with those I had more possibility to fail. It happened that because of my wet hands my fingers just slid down from the piano. I started to cry and I felt as ashamed as I've never felt again.
I will never forget the feeling that I felt when I got a tissue to clean the piano. 



Ahogyan azt sem, amikor iskolát váltottam és először kellett kimennem matekon a táblához. 2012 szeptemberében történt. Az osztályfőnököm meglátta, rácsodálkozott de csupán annyit mondott, ne félj. Ez az egyik legkedvesebb emlékem, hiszen tudtam, nem elítél, segíteni próbál. A mostani iskolámban megengedték, hogy egy szilikonos anyagú táblán írjak, a fakultációkra pedig megpróbálom majd elintézni, hogy laptopon gépelhessek. Technika órán sem volt semmi problémám, rajzot is felváltotta már idén a művészettörténelem, így hát teljes mértékben mentesültem az ilyesfajta szenvedések alól. A táncosok szerencsére nem szólnak érte, eredetileg anyukám ennek a szorongásnak a feloldásáért gondolta jó dolognak a néptáncot. Geri már megszokta, őt nem zavarja, innen is köszönöm neki és a többieknek is a csapatból.

I will never forget the feeling as well when I changed school and I had to go to the checker board on math. It was September in 2012. My form teacher saw, he was surprised a bit but he doesn't judge me. He wanted to help and said jus a little thing: There is nothing to be afraid of.
This is one of my best memories, because I knew that he just smiply doesn't want to judge me, he wanted to help and also they've allowed me to write in gloves. I don't have technique lessons or art anymore so I'm comletely okey now. Fortunately the dancers are got used to it, actually my mom sent me to dance class specially to overcome on this fear.


Hogy miért van ez? Őszintén? Fogalmam sincs. Olyannyira nem tudom, hogy már csak tippjeim vannak. Egy időben megakartam tudni, állandóan kutattam a netet, hátha van rá valami pontos leírás és gyógymód. Jártam pszichológusnál, természetgyógyásznál, kismillió bőrgyógyászaton és idegi alapú vizsgálaton is. Ajánlottak botoxot, jógát, különböző beavatkozásokat, hintőport és krémeket. A kiváltó ok valószínűleg az eddigi ismereteim alapján akár egy magzatkorban kapott sokkhatás is lehet. Nem tudom, anyukám sem tudja és egy ideje már nem is érdekel. Ha egyszer elmúlik akkor valószínűleg tudni fogom miért dobta ezt nekem a gép.

Why is this happening to me? Honestly? I have no idea. I have just tips. There were times when I really wanted to know, I did everything to know the exact medication. I visited psichologists, dermatologists, naturopaths, and neurologists. They recommend me botox, yoga and different cures, powders and creams. The reason as far as I know could be because of a shock that I've got when I was only fetus or baby. I don't know for sure, my mom doesn't know as well and to be honest I don't really care. Maybe when it will be gone I will completely understand why I've got this. 

Elfogadtam, együtt élek vele, el kellett fogadnom mert együtt kell élnem vele. Nem pusztíthatom el, nem törölhetem ki. Ez az én bőröndöm, ha kell cipelem magammal egy egész életen át. 
A környezetemben a mai napig feszengek, ha új ember kezét kell megfogni, de a barátaim rengetegszer mondják " engem nem zavar ". Köszönöm az elfogadást, hogy nem néznek ki miatta. Sokat javult már és hiszem, hogy amint idősebb és nyugodtabb leszek teljes mértékben el fog múlni, hiszen minden agyban dől el. Ha mégsem, akkor annak is oka lesz. 

I accepted, I'm living with it, I had to accept because I have to live with it. I can't destroy, I can't delete it. This is my case which I will carry as long as I should.
I'm still afraind when I have to shake hands, or meet with new people. but my friends usually say that they don't really care with it. I must thank to them. I hope that with time, when I will be older and calmer it will disappeare. I believe that it's only in my mind, but if it won't go, I will know the reason why. 


Most is vizes. Most is ázik a billentyűzet, de nem bánom. Így válik teljesen hitelessé, őszintévé a mondandóm.

It's wet now as well. My keyboard is wet as usual but I don' care. That's how my story become  honest and trustworthy. 


Ez az én kis történetem, ha Nektek is van hasonló akkor nyugodtan osszátok meg velem, ha névtelenül szeretnétek akkor is kíváncsi vagyok, hiszen ezzel az egésszel az emberekből kiveszni látszó toleranciát, önmagunk és egymás iránti szeretetet, tiszteletet és elfogadást szeretném szimbolizálni. A képek nem adják teljes mértékben vissza az eredeti állapotot, de szemléltetik, hogy nem feltétlenül olyan mint másoké.

This is my little, hided story. If you have as well you can feel completely free to share it with me, with or without name as well. With this post I'd like to remind people about what tolerancy and selflove is. The pictures are can't really show the situation, but I hope you understood why I posted them. 

Remélem tudtam segíteni, sok-sok szeretetet küldök. 
I hope that I could help. Lots of love, 


Laura


You May Also Like

0 megjegyzés